Crystal Castles

Kérdeztétek,hát ilyen:

Szóval több, mint 50 napos visszaszámlálás után végre eljött a koncert napja. Akinek volt szerencséje hozzám pénteken, megtapasztalhatta, hogy mennyire be vagyok zsongva már, főleg miután megtudtam, hogy a Flex jó kicsi, és csak ilyen kisebb színpad van- na ekkor örültem igazán, hogy a fényképezőmet is cipelem, mert gondolkoztam rajta, hogy inkább otthon kellett volna hagynom, biztosan úgyis messze leszek a színpadtól és semmi értelme nem lesz, hogy egész nap cipelem. Életem képét mindenesetre nem készítettem el, de legalább egy-két használható lett, amit nézegethetek, meg persze előhívathatok a millió koncertfotóm mellé.

Az előzenekar a Male Bonding volt, pont olyan, mint amilyenre számítottam: szar borzalmas. De még akkor előrementünk, ami így utólag jó ötlet volt, mivel a Male Bonding után már nem sok esélyünk lett volna erre. Az átszerelés alatt Gossip album szólt, mondjuk jobban bírtam volna, ha Beth Ditto élőben énekel, de ezt majd legközelebb!

Ekkor már kezdődött a nyomorgás-összepréselődés és világossá vált, hogy a Flex borzalmasan kicsi ehhez a koncerthez/túl sok jegyet adtak el. Késés természetesen nem volt, pontosan kezdtek, és persze mindenki elkezdett lökdösődni és tolongani. Először csak Ethan jelent meg, majd Alice is, annyira, de annyira furcsa volt látni őket élőben. Itthon már nem különösebben hat meg, ha egy-egy zenekartagot látok, de most újra átéltem ennek az izgalmát! Ott votak tőlünk pár méterre, és ott láttam, ahogy Alice ugrál-meghal a fehér haspólójában meg a fekete ceruzaszoknyájában!

Az első pár számot bírtuk ki ott elől (Fainting Spells, Baptism, Doe Deer, Courtship Daring, Crimewave, Air War) ami mondhatni, hogy körülbelül a fele, de ott fel sem tűnt, hogy 6 szám már le is ment. Alice Practice közben fogtam Juditot és izzadt testek között paszírozva magunkat felmentünk a lépcsőn az oldalsó részhez, ahol az lepett meg, hogy hely is volt és több levegő is plusz láttuk is a színpadot, meg a tömeget is, szóval mondhatni megtaláltuk a legeslegjobb részt. Szerencsére, mert így sokkal jobb volt végighallgatni a Black Panthert (amire csak nem olyan régen jöttem rá, hogy ez az egyik legklasszabb Crystal Castles szám) és a Celesticát ami 2010 májusától elsőszámú kedvencem! Játszották még a Recklesst, majd az idióta szövegű Untrust Us-t utána meg ("a kevésbé szeretem") Empathy-t, aztán azt hiszem Intimate szólt a Through te Hosiery szövegével (szóval hallottam a kedvenc soraimat is "How do you fell, when you can't feel nothing") Ezután volt még a Yes No, meg az Insectica, amin már csak néztem ki a fejemből, és elmentettem egy csomó-csomó emléket. Utána meg csak vigyorogtam, mint aki beszívott.

Annyira, de annyira jó volt, még mindig nem fogtam fel, hogy tényleg ottvoltam.